Olvasom ezt a cikket http://wmno.hu/eletvitel/lelki-harmonia/a-magas-erzelmi-intelligencia-hatranyai és közben gondolatok menetelnek fejemben, felemás és vegyes érzésekkel. Ha már érzelmi intelligenciáról beszélünk, akkor nekem az a véleményem, két érzelem motivál bennünket mindennap: a szeretet és a félelem.
A cikk sok olyan sort tartalmaz, ami valósággá és tapasztalattá válhat, mégis azt gondolom tudatos döntéseink eredménye. És ennek az utóbbinak sokkal nagyobb a szerepe mint elsőre gondolnánk.
A cikk kézenfekvő választ és magyarázatot ad minden olyan érzékeny ember számára, aki valaha is csalódott. Máris elindítva magával akár egy önigazoló folyamatot, hát igen, ez azért van, mert magas az érzelmi intelligenciám és bizony – bizony ez hátrány. Bár előnyöket is próbál felsorakoztatni a cikk, mégis gyengécske az üzenete és az egésznek van számomra egy szenvedős végkicsengése.
Gyertek nézzétek meg velem, hogy én hogyan látom ezt!
Az extra érzékenység áldás, csak tudni kell vele élni. Nem csak együtt élni, de mint egy engem szolgáló eszközt szolgálatomba állítani. Az ember alapvetően egy teremtő lény, ezért ha egy közeg nem táplálja, akkor önsajnálat helyett, kereshet magának olyan közeget, amely nem színtiszta rosszindulat és masszív önzés. A magas érzékenységgel pont, hogy lépés előnyünk van, és dönthetünk másként. Ha valami untat, akkor azzal van e dolgom egyáltalán?
Az empátia lehetővé teszi, hogy azonosuljunk egy másik emberrel, érzéseivel. És pont ez a lényeg. Amit lehet azt nem kötelező. Pont ebben van a művészet, hogy megtaláljuk, hol vagyok én és hol kezdődik a másik. Nekem csak a saját érzéseimért kell 100% felelősséget vállalni. Én ebben látom a nehézséget, hogy pont az azonosulás miatt, nehéz megérezni, mikor érzem a saját érzéseimet, mikor csak átvettem a másikét. Tehát nem abban látom a fő problémát, hogy ami fáj, az érzékenységem miatt jobban fáj, hanem abban, hogy olyan történésben maradok, ami nem a sajátom. Egy extra érzékeny ember életében, úgyis csak egyféle képen fáj, a maga érzékeny módján. Nehéz lenne összehasonlítani, hogy a másiknak kevésbé kifinomultak az érzései, ilyen mérleget még nem ismerek, amelyek ezt patikai pontossággal hasonlítanák össze.
Fontos, hogy a határaimon belül maradjak érzéseimmel. Abban a pilllanatban, ha a másik helyett érzek, határt sértek. Sem a saját, sem a másik határait nem tudtam tiszteletben tartani. Akkor hagyom magma cserben, ha olyan hatáskörbe helyezem magma, hogy nekem a másik helyett kell viselni a nehézségeiket.
A magányt egy olyan lélekállapotnak tartom, amikor még kiszolgáltatott vagyok, sodródom és hiány alapon működöm. Amikor már ismerem önmagam szükségleteit és határaimat, akkor sokkal inkább átalakul a magány egy szent egyedüllétté. Ilyenkor már nem hiány, hanem szeretet alapon működöm. Nem csak én, de minden a helyére kerül az életemben. Ilyenkor már nem számít, ha kilógok a sorból és az sem, ha nem értenek meg, vagy egyet. Ekkor már valami önmagból érzem és látom a világot, már nincs benne szenvedés.
Attól, hogy meg tudom jósolni a következő lépést, mert látom a rejtett összefüggéseket is, ez még nem jogosít fel, hogy megmondó ember legyek, vagy hogy bele folyjak olyan eseményekbe, amelyekhez semmi közöm. A segítő szándékot csak akkor kell kinyilvánítanom és odatennem, amikor erre megkérnek. Felajánlhatom, de ha nem fogadják el, akkor meg kell hagyni a helyzetet a maga medrében folyni. Pont ez a szuper érzékenység lényege, hogy a magas érzelmi intelligenciánkkal bölcsen, erőnkkel pedig jól gazdálkodjunk. Nem feladatom eldönteni, hogy a másik mit cselekedjen. Véleményt kifejezhetek, de el kell tudni fogadni, az is teljesen rendben van, ha mások nem ugyanúgy látják a helyzetet, vagy elbeszélnek egymás mellett. Ha ezt az apróságot megértjük, akkor sok fölösleges frusztrációtól tudjuk megóvni magunkat. Erőt akkor veszítünk, amikor akadályba ütközünk. Ha azt akarom a másik az én elképzelésem szerint cselekedjen, gondolkodjon, de ez nem történik meg, akkor erőlködöm, de hiába. A végeredmény, hogy egymásnak ellentétesen feszülő energia mezők miatt lefáradok.
A lojális, jóindulatú hozzáállásunkat a határaink tiszteletével és meghúzásával tudjuk megóvni. Nem lelkiismeret kérdése, hogy belefolyunk e a másik nehézségeibe, hanem tudatos döntés. Tudatos döntésből vagy sodródásból segítünk, nagyon nem mindegy.
Valamint azt vallom, mindenki annyira van megbecsülve, amennyire önmagát is becsüli. A környezet sokszor ahhoz igazodik, amit kivívunk magunknak.
Ösztönösen ott segíteni, ahol csak tudok, vagy tudatosan segítséget nyújtani, azért a kettő között van némi különbség.
Azt gondolom, hogy a magas érzelmi intelligenciánál, megsokszorozódik az az elvárás, hogy tudatosak maradjunk. A tudatosság tud bennünket megóvni csalódástól, frusztrációtól és erő szétforgácsolódásától. A tény az tény marad, hogy a környezet, más emberek, a rejtett energia mezők mind-mind hatnak ránk, ugyanakkor van választásunk.
Ezért állítom:
“A magas érzelmi intelligencia előny“