Ezen a ponton érkezne rengeteg megfogalmazás és klisé.
Az angyal jó. A sátán rossz. Az angyal szeret. A sátán gonosz.
Az angyal teremt. A sátán pusztít. Az angyal felemel. A sátán kísért. Az angyal jó útra terel. A sátán a rosszra. Az angyal terel. A sátán eltérít.
Ugye?
Köztünk pedig csak és kizárólag angyali lelkek vannak. A szeretet és a jóság követői. Fénymunkások. Fényharcosok. A szeretet katonái. Mi magunk biztos, hogy az angyalt szolgáljuk. A sátánt pedig űzzük, tagadjuk.
Ugye így?
Nem leszek népszerű, amikor kijelentem, hogy sokkal könnyebb a Sátánnal azonosulni emberként, mint az Angyallal.
Hogy miért?
Mert a Sátán az anyag hercege. Az Angyal a szellemi birodalomban van. Mi emberek pedig az anyagban. Ahol a polaritás (kettősség) mindannyiunkra hat. Idelenn a Földön senki sem kerülheti el, hogy nincs abszolút jó, rossz nélkül. És nincs abszolút rossz, jó nélkül.
Amikor egy tűzoltó parancsnok halálba küldi 3 munka társát, hogy megmentsen 11 másikat… Akkor ő most jó vagy rossz?
Egyik sem, csak tette a dolgát.
Amikor egy anya iker babái közül a biztos halálba küldi az egyiket, hogy a másik egészségesen fejlődhessen, és ő maga életben maradjon… Akkor ő most jó vagy rossz?
Egyik sem, csak elbírja a sorsát. Kettő él. Egy távozik.
A drogos barátod függőségét csak te tárhatod fel szülei előtt. Ezzel elárulod a barátságot, a titkot, amit a barátod rád bízott, de lehet ezzel megmented az életét.
Akkor most áruló vagy, vagy sem? Akkor ez most jó vagy rossz?
Egyik sem.
Ez az ÉLET.
Az élet alapvetően nem jó, vagy nem rossz. Az élet az egységben létezik. Az egységben a polaritás már más színezetet kap. Nem különül el. Az ellentétekben is megjelenik a harmónia, az összefüggés és a kölcsönhatás.
Lelke mélyén mindenki jó. Mondom MINDENKI.
Igen a pedofil, a gyilkos, bűnös is.
A lélek természete a jóság és a szeretet. A probléma akkor alakul ki, ha eltávolodunk a lelkünktől, és úgy próbálunk élni. Vagy talán pontosabb az a megfogalmazás, hogy túlélni.
A túlélés szintjén más normák, szabályok kapcsolnak be. Valahol ez természetes, hiszen fokozza az életben maradási esélyünket. De mi van akkor, amikor békeidőben éljük meg az élet-halál küzdelmet? Mindennap. Minden hétköznap.
Akkor beindul: ”Egyedül csak én, és a szükségleteim számítanak. Nem veszek tudomást más szenvedéseiről, mert attól nekem nem lesz jobb. A magam dolgával foglalkozom. Nem érdekelnek mások, amíg nem sértik határaimat. Erős vagyok, megvetem a gyengéket. Ki kell bírni! Bármit, mindent: amit teszek, vagy tesznek ellenem.”
Ilyen esetben az együttérzés lecsökken, és az önérdekérvényesítés felerősödik. Ez a túlélés.
Egy társadalom, minél inkább a túlélés szintjén van (tartva), annál kisebb az összetartás, összefogás, és felerősödik az ÉN, az egyén érdekérvényesítése. Sokszor akár mások kárára.
A másik szenvedése csak akkor érdekel, ha érintett vagyok benne, miatta én is kárt szenvedek. Egyébként nem érdekel. Nem foglalkozom a külvilággal. Csak magammal.
Amikor a kicsi egyén szintjéről éljük meg a hétköznapokat, nem számít, mi történik a világban. Nem érdekelnek az elkövetett igazságtalanságok körülöttem. És ez jobbára egészen addig így marad, amig nálam minden rendben van. Amíg a kis környezetem és családom nem érintett. Addig terjedek, hogy meglegyen a napi betevőm, fizetésem, házam, ágyam, fekhelyem… A többi nem érdekel, a többibe nem folyok bele. Nem az én dolgom.
Nézz körül!
Látod-e ezt magad körül?
A munkahelyeden? A szomszédaiddal való együtt élésben? A gyereked iskolájában?
Most nézz mélyen magadba. Meglátod-e magadban is az erre való hajlamot?
Elég bátor vagy-e, hogy szembenézz azzal, és bevalld magadnak, amikor te magad is így működsz helyzetekben, szituációkban?
Szerinted ilyenkor kit szolgálsz? Kinek az erejét erősíted?
Az angyalét, vagy a sátánét?
Egy társadalomban az emberek minél inkább le vannak terhelve a túléléssel – például a ’sok túlórával kevés pénz’ jelenségével, épphogy megélnek valósággal –, az egyén annál inkább „lecsúszik” az önmaga érdekérvényesítésének szintjére.” Azt a kicsit már tényleg nem vehetik el tőle, ami még van.” Egy idő után a sok kicsi egyénből kialakul a csoportgondolkozás. Ez lesz benne, és a környezetében a természetes. Ez olyannyira kemény és igénybe vevő, hogy bekúszik a kilátástalanság. Ekkor az egyén már csak önmagával tud törődni, magát szolgálja, épphogy túléli a napot, tekintet nélkül arra, hogy a tetteivel – vagy a cég tetteivel, amelynek dolgozik – tesz-e olyat, ami hosszútávon árt másoknak, vagy a társadalomnak (bolygónak).
A világkép beszűkül.
Szűkösségben, időhiányban, félelemben és tudatlanságban tartva bennünket.
Tudatában vagyunk-e annak, hogy ilyenkor milyen energiákat támogatunk? Kinek a birodalmát gyarapítjuk? Az angyalét, vagy sátánét?
Minél magasabbra megyünk a szférákban, annál inkább eltűnik az Én, az elkülönültség. Egység és harmónia lép helyébe. Semmi sem történhet meg anélkül, hogy ne gondolnának arra, hogy hosszútávon ez milyen kihatással lesz a „nagy egészre”.
Akkor most kérlek, ismét nézz körbe. Melyik elv (angyali vagy sátáni) valósul meg:
benned,
hétköznapjaidban,
családodban,
munkahelyeden,
országodban,
a bolygónkon?
Ugye már kezded érteni, miért mondtam azt, hogy emberként a Sátánt könnyebb szolgálni, mint az Angyalt?!
Sátán a megtévesztés nagy mestere. Amikor emberként kikerülünk „túlélés” megnyomorító hatásai alól, és önmagunkon kívül meglátjuk mások fájdalmát, szenvedését, nehézségeit, csak ekkor leszünk képesek meglátni a szélesebb körű képet a világról. Elszigetelődésből együttműködés, és összefogás lesz.
Ekkor megértjük a valódi különbséget jó és rossz között. Szabadságunk egy belső lelki erő lesz. Helyünkre kerülünk. Ekkor már nem hagyjuk irányítani magunkat külső hatalmak által. Létezésünk hozzájárulás lesz. Egy nagy egész részeivé válunk. Támogatóvá válik a közeg.
TE szeretnél ilyen társadalomban élni? Lehetsz az első, aki lépést tesz. J
Addig a pontig, amig úgy döntünk:
hogy olyan vállalatoknak is dolgozunk, amelyek kárt tesznek a bolygóban vagy másokban; beállunk a sorba.
megölünk, megbetegítünk vagy bántunk másokat; beállunk a sorba.
munkát vállalunk erő felett, hogy kétes banki rendszereknek törlesszük hitelünket; beállunk a sorba.
részleges fedezetű banki rendszereknek, vagy más államszervezeteknek dolgozunk; beállunk a sorba és részt veszünk más emberek személyes vagyonának kizsákmányolásában.
becsukjuk szemünket erőszak vagy igazságtalanságok láttán; beállunk a sorba.
És tesszük ezt félelemből, hogy meg tudjunk élni.
Ugye érted már?!
Démoni – azaz az empátia, beleérzés hiánya. Angyali – együttérzés és szeretet legmagasabb foka.
Magadnak is felteheted az alábbi kérdéseket:
Kiszolgálok, vagy teremtek?
Félek, vagy szeretek?
Látom-e a nagyobb képet? Látom-e a nagyobb hatást?
Ezek vezetnek bennünket az elvek kiszolgálásába, hogy végül angyali, vagy sátáni életet élünk-e.
A Sátánnak egy nagy haszna van: összes félelmünk láthatóvá válik társaságában. Sehol sem lehet jobban fejlődni, mint a közelében. Úgyhogy kedves sötétség tagadó, kérlek merj körbe nézni és meglátni, hogy a Sátán puszta tagadásával nem mentesülünk hatása alól! Sokkal fontosabb felismerni, hogy változni, változtatni tudjunk.
Szeretettel,
Lola
Ha érdekesnek találtad, bővebben angyal tanfolyamon tanulhatsz az angyalokról. Nézz körül a LOLAVERZUM csoportban a FB-on lehetőségekért.
Ha tetszett az írás, csatlakozz LOLAVERZUM Facebook csoportunkhoz, ahol további értékes információkat találhatsz!
Olvass tovább: