A lélek dolgai izgalmasak. Megértésük türelmet és alázatot kíván a megfigyelőjétől.
Amikor van egy hatás, akkor különböző módon reagálhatok rá: alkalmazkodom, alárendelődöm, szembeszállok, elnyomom, megtagadom, nem veszek róla tudomást… és még sorolhatnám. Ugyanakkor az a bizonyos hatás akkor is elért, ha tetszik, ha nem.
Amikor egy ilyen hatásra adott válaszreakciómat pl gyerekkorom óta hordozok (sőt merészebb leszek, akár generációkon átörököltem), akkor szinte részemmé válik. Pontosan e miatt nem is tudok róla.
Én ezeket a „megkövült” válaszreakciókat neveztem el Atlantisz emlékezete, a lélek játékában Illúzió és konfliktus kártyáknak. Mert valójában a válaszreakciónkkal vagy illúzióba kergetjük magunkat, vagy a konfliktust kezeljük.
Aztán jönnek az élet kihívásai és mi éljük a hétköznapokat. Nem is tudjuk, hogy a háttérben fut egy „berögzült szoftver” ami befolyásol. Az önmagamban hordozott átélt hatás, mely egy bizonyos tapasztalattá formálódott bennem, befolyásolja a döntéseimet.
Most lehet, sokan lázadtok ez ellen a kijelentés ellen. Én mégis kitartok mellette.
Veszek egy olyan példát, mely talán kicsit közelebb hozza állításomat a gyakorlathoz. Aki már volt igazán mélyen szerelmes és elhagyták átélte az elvesztésnek és gyásznak minden fázisát. Utána a lélek óhatatlanul tudattalanul úgy reagál, hogy nem akarja még egyszer átélni a fájdalmat. Aztán eltelik egy kis idő. A folyamat megismétlődik. Szerelmes lesz, szakítanak, fájdalom, gyász. És mondjuk, még egyszer megismétlődik. Utána pedig azt látjuk az illető tartósan „szingli” marad. Na, ugye hogy már te is láttál ilyet a környezetedben?! A látszat az, hogy keresi párját. Pedig pont az elszenvedett fájdalom tapasztalata távolság tartásra készteti. Akarva/akaratlan felépít egy láthatatlan védelmi mechanizmust, amire nem is tudatos.
Számtalan ilyen példát tudnék még felsorolni, de ennek az írásnak most nem ez a célja. Ezért folytatom az eredeti elhatározásom mentén.
Aztán eljön a pont, amikor irritált és frusztrált lesz az ember a megrekedt helyzetétől. Ami azért jó, mert innentől érett meg a változásra. Ez az a pont, amikor szembenéz azzal, valami nem mehet így tovább.
Igen ám, de ilyenkor jön a türelmetlenség is, azonnal akarom a változást!
„Ráláttam, abba akarom hagyni, most!”
Akkor miért lesz mégis kudarc az ilyen elhatározásokból?
Mert hiányzik belőle a rendszer és a folyamat szemlélet.
Az hogy eljutottam egy állapotba, oda vezetett egy út. Az hogy benne maradtam egy állapotban, annak lehetett számtalan oka. Az hogy változtatok rajta, az is egy folyamat lesz, mert a változáshoz is vezet egy út.
„Abbahagyom” egy nagyon szép elhatározás, mely a pillanat műve, de mellé kell tenni némi alázatot a folyamattal szemben és kitartást, hogy legyen erőm végig is csinálni.
És valójában ennyi a titok!
Mégis számtalanszor látok embereket, akik évekig működtetnek (vagy épp nem működtetnek) valamit, majd változtatni akarnak, és mikor az nem történik meg azonnal, akkor az önvád és az önbántás, tehetetlenség mély spiráljába zuhannak, hogy kudarcot vallottak.
Pedig nem!! Csak a mínusz 10.-ről nem lehet felugrani a plusz 12.-re. Ha valami 10, 20 évig egy féle-fajta képen működött és egy bizonyos módon volt jelen, akkor hogy akarom egy 2 órás konzultáció alkalmával egy csapásra megváltoztatni, ráadásul örökre???
Sok szenvedéstől kímélhetjük meg magunkat, ha elfogadjuk és látjuk a folyamatot.
Szemléletmód váltással, tudatossággal, összpontosított figyelemmel le lehet rakni beidegződéseket, megszokásokat, rossz kommunikációs stílust, begyakorolt és/vagy tanult dolgokat, ösztönös reflexszerű reakciókat, szorongást, öröklött hajlamokat, transzgenerációs emlékeket, fájdalmakat, blokkokat, traumákat, és még a végtelenségig sorolhatnám. Ez mind előidézi a tágabb változást is.
„Abbahagyom, soha többé nem teszem” – ez egy szép szándék, de az ösztön és a begyakorolt szokások és minták ennél makacsabb módon tartják az embert. Persze nem lehetetlen a változtatás, csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogyha felismertünk egy számunkra nem kívánatos vagy hátráltató erőt, akkor ne egy csapásra akarjuk megoldani, mert könnyedén kudarcélményhez vezethet.
Gondolkodjunk több lépésben:
Fogadjuk el, hogy ez van MOST. Felismerés szakasza.
Csináljunk egy leltárt. Próbáljuk meg feltárni az idáig vezető okokat, a jelen helyzetet. Itt tartunk. Mélyül a megértés.
Majd képzeljünk el egy számunkra pozitív jövőt. Idealisztikus jövőképet, milyen lenne számunkra a legtökéletesebb állapot.
Majd a kettő közzé tervezzük meg a lépéseket.
Az egészből így kivesszük az idő nyomasztását (Ezzel csökkentjük rizikót, hogyha „nem sikerül azonnal megoldani, kudarcot vallunk” élmény bekapcsoljon)
A lelkünknek, agyunknak, idegrendszerünknek is hozzá kell szoknia a változáshoz. Ehhez pedig idő kell.
Valamint a folyamat ciklikusan vissza is térhet – de erről egy másik cikkben írok majd.
Tiszteld és szeresd a folyamataidat, mert általuk vagy az, aki vagy, és válhatsz azzá, akinek megálmodtad magad!