Ahogy az ember előre halad az életben, valahogy beilleszkedik a körülményei közzé. Passzívvá, beletörődővé válik. Valahogy a diákévek alatt még előttünk az élet. El sem tudjuk képzelni, hogy az élet nehéz és kegyetlen. Mindenkinek van terve, ambíciója, vagy épp hobbija. Aztán jönnek a kötelességek és feladatok. Emlékszem tinédzserként láttam magam körül a felnőtteket és azt éreztem, hogy én nem akarok ilyen megtört lenni. Láttam a szüleimet, szomszédaimat és egészen határozottan tudtam, hogy én nem szeretnék ilyen életet. Ahogy én láttam, kevés inger, kevés szabadság, sok felelősség és kötelesség volt körülöttem.
Valahol egy kedves belső sugallat bennem azt súgta, ennek az életnek csak akkor van értelme, ha élvezem. Tinédzserként valahogy más szóba se jöhetett.
Hányan érzetünk ugyanígy?
Mindamellett, hogy az volt az első, ami megfogalmazódott bennem, hogy hogyan nem szeretnék élni, itt - ott feltűnt egy két távoli – városi rokon, pozitív példa, ebből szemezgettem magamnak víziókat. Összességében mégis az volt az erősebb, hogy hogyan nem...
Senki sem tanította, hogyan kell igazán élvezettel élni.
Az, hogy ma úgy élek, ahogyan élek, és ez közelít a tinédzserkorban elképzelthez, ahhoz szorgalom, kitartás, idő, pénz energia kellett.
NEM A SZERENCSÉN ÉS A VÉLETLENEN MÚLOTT…
…hanem rajtam…
Ha végig nézek az idővonalon, látom, hogy mindig úgy haladtam, hogy a következő állomás „jobb” legyen, de mindenképpen meghaladja az előzőt. Így jöttek sorban a munkahelyek, egyre magasabb fizetéssel, saját lakás, végül saját vállalkozás. Amikor nehéz időszakom volt, akkor kitartottam, hogy majd jobb lesz. Amikor több pénzre vágytam, több szorgalmat tettem bele. Egyetlen napot, évet sem lehetett volna kispórolni, mert azok a tapasztalatok a részemmé váltak. Az időt nem lehet sem késleltetni, sem siettetni. Sosem sajnáltam önmagamba fektetni, nem akartam megúszni, beleálltam. Konzultációk, tanfolyamok, céges képzések. Idő, pénz, energia.
Egyetlen befektetésem sem tűnt el nyomtalanul.
Élet minőségem javulásában köszön vissza.
Aki ma rám néz, a sikert látja, de nem latja a kompromisszumot és az alázatot az élettel szemben.
Volt aki bulizni ment és koktélokat iszogatott, én félre tettem, saját lakás reményében. Volt aki táskát vett, én félre tettem, saját lakás reményében. Volt aki nyaralni ment, én félre tettem, saját lakás reményében. Volt aki cipőt vett, én könyvet… és eljött az idő, amikor egyszerre mindkettőt :)
Az élet ilyen döntések sokasága. Ha valami nem jó, azon én tudok változtatni, no de nem úgy ám, hogy elégetlenkedem és panaszkodom, vagy ítélkezem, hanem úgy, hogy megnézem azt a mély vágyat, azt a belső késztetést és eszköztárat keresek hozzá. Hol vagyok és hol szeretnék lenni? Mivel tudom elérni, vagy áthidalni a kettő közti különbséget.
De a gond ott van, hogy az égető vágyig sem jutunk el legtöbbször.
A feladatok, kellek, muszájok oltárán végrehajtunk, felelőséggel, kötelességgel és elveszítjük a valódi értelmét az életnek:
AZ ÉLVEZETET
Ha körbe nézek, élni nehéz. Ezt látom mindenhol. És ennek ellenére kitartok és lankadatlan hiszek abban, hogy a KÖNNYED ÉLVEZETES ÉLET ELÉRHETŐ. Hogy itt van az orrunk előtt, csak nagyobb bátorság kell hozzá, mint a szenvedéshez.
Mindig, csak egy picit lehet jobb. Mindig csak annyit, hogy azt még elbírjam és másoknak se szúrjon szemet.
Mégis azt gondolom, hogy a felszabadult élet, nem körülmény, hanem döntés. Itt van karnyújtásnyira. Elkülönültség helyett, integrálnunk kellene az életünkbe. Ez ott kezdődik, hogy tudom, mire vágyom és döntéseimmel, cselekedetemmel a céljaimat szolgálom. A legrosszabból is kihozhatom a legjobbat.
Ne álomnak hívd, tervnek!
Nekem ezt a hozzáállást a személyiség fejlesztés hozta meg! Azt gondolom a legkegyetlenebb sorssal szemben is megvan az a szabadságunk, hogy a hozzáállásunk, szemléletmódunk változzon. Minél messzebb haladtam utamon, annál több összefüggést értettem meg. Ma már mindent rendszer részeként látok.
És, hogy én hol tartok jelenleg? Ott, hogy minden évvel könnyebb, és amikor pokolian nehéz, kitartok, remélve, hogy ez egy újabb befektetés az álom életemhez vezető úton.
Szólok, ha odaértem :)
Salamon Laura
Személyiség fejlesztő, önismereti tanácsadó
Lehet ez is érdekes lehet számodra: